top of page

Göndör Nórának hívnak, 1976. augusztus 12­-én születtem. 16 éves korom óta foglalkozom pszichológiával, az emberi működéssel, önmagam megismerésével.


Kipróbáltam magamon rengeteg önismereti technikát, csoportos és egyéni módszereket, egyre mélyebben kezdtem rálátni magamra, de egy valami nem stimmelt. Régi mintáimat unosuntalan ilyen-­olyan formában, de továbbra is ismételgettem. Történtek komoly és az életemet megkönnyítő változások, de ez mégsem tett igazán elégedetté, tovább kerestem a boldogságomat. Mélyen legbelül ugyanaz a riadt, olykor kétségbeesett kislány maradtam, aki egykor voltam. Aztán rátálaltam néhány olyan kulcsra, mely kinyitja a bezárt ajtókat, és segít legmélyebb, rejtett és szabadságomat korlátozó mintáimat engem támogató kincsekké varázsolni; a megriadt kislány részemet megnyugtatni és támogatni. Az út még számomra sem ért véget, izgalmakkal teli és varázslatos. Saját megtapasztalásaim és sikerélményeim indították el bennem a vágyat, hogy eredményeimet coaching munkám során is felhasználhassam. Ha van kedved tarts velem!

 

Akiktől sokat tanultam:

 

  • Mosonyi Szilárd (kreatív valóságteremtés)

  • Maya Kerstan (sexual grounding therapist)

  • Feldmár András

 

Önismeret mélyítésében, harmóniára találásban kísérem klienseimet egyéni, páros, családi és üzleti coaching keretében. Rendszerszemléletű, Gestalt, body work és dramatikus módszerekkel dolgozom leginkább, mivel azt tapasztaltam, hogy csupán beszélgetni  a problémákról nem mindig elég a komolyabb változások elindításához. 

Fordulj hozzám bizalommal, ha elakadtál, ha változtatnál, és jól jönne hozzá egy kis támogatás, ha sokat szorongsz, stresszelsz, ha kapcsolataid nem úgy működnek, ahogy szeretnéd, vagy ha egyszerűen csak mélyítenéd önsimereted. Hiszem, hogy nálad jobban senki sem tudhatja a problémáidra a megoldást és bízom abban, hogy támogatásommal előbbre juthatsz céljaid felé. Jöhetsz egyedül, de a pároddal is, ha párkapcsolati problémákat, illetve családoddal, ha családtagokkal való konfliktust szeretnél megoldani. Lehetsz olyan, amilyen vagy, itt nem az számít minek címkéznek (leszbikus vagy meleg, magánakvaló, transzszexuális, barátkozógép, fura, kövér, önző stb), hanem hogy valójában ki vagy és hogy működteted a saját rendszered, hogyan hangolod azt össze másokéval, hogy működtök, mint pár, mint családi rendszer, mi a családi örökséged, mi az, ami ebből segít és mi az, ami akadályoz.

Göndör Nóra

Az én történetem

Organoco Creative Coaching School, Budapest Coach course

2010-2011

Samling Solution Consulting Kft., Budapest Coach course

2009-2010

Central European University, Budapest Part of academic program fully accredited by the American Bar Association In cooperation with the Benjamin N. Cardozo School of Law, New York & Hamline University School of Law, Minnesota International course on Mediation and Other Methods to Foster Democratic Dialogue

2008

MTA – Institute of Psychology, Budapest Psychological assistant

2004-2005

University of Debrecen, Budapest Human Resources manager degree

2001-2003

Please reload

Tanulmányaim

 

Szakmám szerint bölcsész, tanár és humán erőforrás menedzser vagyok. Pályakezdőként már eltökélt célom volt, hogy emberekkel  foglalkozzak és ennek számomra legszimpatikusabb megvalósulását akkoriban leginkább a HR szakmában láttam. HR tanácsadóként dolgoztam 6 évig, aztán vállalati oldalon egy multinacionális klinikai kutató cégnél tevékenykedtem HR területen mintegy 8 évig. Itt többek között egy nemzetközi csapat irányítását tartottam kézben, ebből a munkából is rengeteget tanultam. Mindemellett erős érdeklődésem az önfejlesztési folyamatok iránt és boldogság kutatásom a folyamatos önismeret különböző módszerekkel való mélyítésének útjára vezetett.

Meghatározó élményeim

 

Egyetemista koromban nagyon sok neves pszichológus előadása indított el azon az úton, hogy az emberi működést tanulmányozzam, melynek legkézenfekvőbb módja saját működésem megértése volt. Különböző meditációs technikákat sajátítottam el és csoportos elvonulásokon próbáltam minél mélyebbre menni az önmagammal való találkozás útján.

 

Kipróbáltam többek között az Agykontrollt, tanultam és gyakoroltam pránanadit, fókuszolást, álomelemzést, kreatív valóségteremtést, belső utazást, transzlégzést, imaginációt, gyógyítottam belső gyermekemet, dolgoztam magamon Body work és Gestalt módszerekkel, Hellinger féle családállítással. Az önismeret útja számomra folyamatos ismerkedést jelent önmagammal.

 

Egy saját élmény során jutottam el az elhatározáshoz, hogy coachingot akarok tanulni. Akkoriban a coaching számomra egy nagyon gyakorlatias, kézzelfogható technikát jelentett amely hozzásegít és támogat kitűzött céljaim elérésében. Elvégeztem a Samling coach képzését, és az Organoco Creative Coaching School-t. A Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutató Intézetében tanultam pszichológiát, a Magyar Pszichodráma Egyesületben pszichodrámát, jelenleg a SOTE  Mentálhigiénés családtudományi és családterápiás  mesterképzésén és Pecsenka Nóra és Sebők Júlia body work képzésén bővítem gyakorlati és elméleti tudásomat.

bottom of page